A szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el, Fizikai jelek


S most itt merengek, fiú, magamban nélküled, és fáj minden ami volt, ami volt már nem veled, hisz nélküled, fáj minden ami volt, mert nem veled, hisz nélküled, s nehéz szivemre hull egy-egy szavad a halálból, ahogy a lomblevél a fáról, ahogy a szükség hull a hiányról, dolog-törmelék a dologról, ahogy a tárgy a dologról, állapot-részlet az állapotról, állapot-hasáb, öreg kéreg a fáról, állapot-kéreg, állapot-héjazat, állapot-pikkely, mint nagy zöld halról, ha késsel levakarják.

És barna héja körözött a kis májfoltos szőke tehén Apollinaire-szemében, fönt a lilával begyapjasodó kékben, s a fekete a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el, mint felhő-árny a kút öreg vizében, a vízlencse-feketében.

fogyás hackensack nj fogysz-e többet a szoptatás alatt?

S nehéz szivemre hull egy-egy véres, könnyű, hártyás, bíborfoltos, éranyajegyes tiszta szavad a halálból, ahogy a hulló lomblevél a nehéz őszi fáról, ha karmos kékpikkely lábával lerúgja könnyű bóbitás, sárga pofa-pénzes énekesmadár, vagy magától hullva, kristály-súlyától törve lefele száll a csipkés barna avarra, ami mintha a a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el lenne sárga fakanállal lemezesre, taréjosra habarva, ezer lapos, rozsdás gyíkszáradék hever egymásra-torlódva és csörögve.

Hol vagy már? Hol vagy embervérrel rozsdapáfrány homályos bonckésem, az Istentől-fölcsinált csillagokig szőkén harmonikázó csikónevetésem, aranyfogú véres könnyű bárányfelhő, a tűzözön alá kinyitott sárga selyemesernyő, hervadtra-aszalt halálszagú virágkazal, szivemre-fölpattanó szalmatestű szőke szöcske, a lehető legtöbb fogyás egy hónap alatt pirospöttyös kávésbögre, taréjos, habzó, kis selyemsusogással aranytollakat csacsogó vizen könnyű-léptű kajla-kalapos fehér mosolygás-igézet, aki nem hitted, hogy egyszer te is bevégzed, pedig tudtad, hogy te is bevégzed gyorsan, s beszéded, ahogy villogó gyerekfogak közt a piros alma sárga húsa harsan, merre bóklászol, hová tántorogsz, hol jársz összezsugorodott kis paraszti haza-csontváz, akit úgy vinnék két karomban a földből kiszeretve, mint beteg gyermeket kórházba az apja, s az apa testét a gyerekláz átitatja, s fut a férfi a téli éjszaka sárga holddal átütött bolyongó hóvitorlái csattogó kristálysziszegésébe csavarva.

Pityu, Pista, István, Simon István, az ünnepet most magányodba hoznám, ha még egyszer, fiú, hazajönnél hozzám, a boldogságos gyermekfényeket, a zöld-csipkézet, zöld- varázslat megszületés-ünnepet, pedig jó mindíg te sem voltál hozzám és én sem voltam jó mindíg tehozzád, de mit számít ez amíg élünk, és most se számít már, hogy rengeteg halott vagy, rengeteg halott, akár egy őskorban sárga foltokkal, ezüst bőr-vértekkel, ónos törzsbőrrel vedlő platánfa-őserdő, hol vagy egyszerű, kopasz csontváz-szűzesség és hol vannak a kéket feketén csivogva behálózó fecskék, akik a levegőt, a koraősz sárga időt röptükkel nyiszálva, nyesve, cibálva, ráncigálva a levegőben az élő állatmorzsákat keresték s a kék aranyhomályból csőrükkel kicsipegették a pihetoll-arcú, páfrány-fejbajszú, mohos kőmálna-szemű hártyaszárnyas szerves anyagot.

És mit se számít már a jóság, bűn, vers-adósság, testvér-hit, angyalkurva-szerelem, ha más se vagy, mint csontváz-türelem, sárga csontváz-hagyaték, fehér csontváz-bohócság fehér ingben, fekete halotti ruhában, s halott testedből minden víz forrva, bugyogva és bugyborogva, kis gejzír-tollakkal lövődve kifolyt, s nem lát a föld már csak széles ezüst-töméses-fogsorú koponya-mosolyt, s csontra-száradt inget, gatyát, penészes öltöny-kérgeket, gyűrt páncélokat és gyűrt bádogcsöveket bütykös, sárga, szálkás, repedezett, szilánkos csontokkal kitömve.

Hol vagy mosolyom könnye, könnyem mosolya? Csak élet-hiányod van, de azt már nem tudod. Hisz mit tud a halott a komoly és tiszta hűvös léthiányról? A dologról, ami bőr és selyem és kő és növény és oxigén és vér és öntudat és gondolat és gyűlölet és halandóság-bársony? És nincs nyelved és nincsenek belső szerveid és nincs füled és agyvelőd földpára és idegrendszered rózsagyökér. A fogyás legjobb 10 legjobb módja ülsz szivemben, mint kitömött fehér madár, fehér sas, fehér sólyom, fehér galamb, fehér hattyú, fehér gólya, a semmi görcsös ágait markolva pikkelyes lila karmos és sarkantyús madár-ujjaiddal és szemed helyén a koponya szemüregében a csönd kék üveg-szemgolyói, mint az Isten fogsorába ágyazott halott égitestek, kavicsok a csönd fehér tollazatában, szilánkos, szögletes a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el a szótlanság csőrös fehér toll-álarcában.

És én itt ülök a Mindenség ember-partján, Pista, Pityu, István, Simon István, itt ülök az emberlét kőredő mindenség ajkán, s töprengek sorsodon történő, hömpölygő való világ, habos hömpölyeiden, hatalmaidon, erőiden, szorgalmaidon, ahogy vagyok, s ahogy részedként ember én vagyok, amíg virradok, szeretek, amíg meghalok.

Fizika TAnkönyv

S fénykép-arcod nézem, az alsót, az utolsót, s fölfal a bánat egészen, ahogy a gyík a szitakötőt megeszi: kinyílnak a bánat pikkelyes, zománcos, orrlikas, fogsoros, hegyes ajkai, kinyílnak zöld pikkelyei és bíbor tébolyai, s ropogva, rángva kutyaként ugatva befelé löködve rángatva nyeli a hártyát, zománcot, kocsonyát, porcelánt, recét, eret, karmot, drótot, pálcát, állati üveget, állati porcelánt, s nyál, a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el, zsírpapír, selyempapír, szemcse, üveg, gombás mirigygumó, zománcos potrohdugó, kék farvégi zománc-sarlópár tömődik ropogva, recsegve a forró mirigyes vörös toroküregbe, s véres angyal-szárny ami a sátán fogyni zoodles szájából gyűrten, mereven, beszegetten, legyezősen kilóg!

Mert halál-előtti utolsó arcod, utolsó halál-arcod, mint az emberujjakkal összefogdosott citromlepkeszárny, mint az összefogdosott káposztalepkeszárny, kopaszra, zsírosra, hártyásra, meztelenre, csupaszra összefogdosott halálfejes narancsbíbor lepkeszárny, feketefoltos, bíborgyűrűs lepkeszárny az ujjfogdosástól kopaszra lekopva, zsíros hártyapapír, zsírfoltos zsírpapír, viasz-árnyékos selyempapír, kihúzott sárga flusszpapír, lécekkel, papírszögletekkel, viaszpálcákkal, kemény fényes szárnyerekkel, zsíros áttetsző sejtekkel, viaszragyogású cikkelyekkel, viaszvonalakkal, zsírpapír- háromszögekkel, mert a fogdosó ujjhegyekre ragadva már a szárny zsindelye, pikkelye, bolyha, pázsit- palája, hímpora, állatpor zsindelyszőnyege.

Halálos lepkeszárny-arcod, lepkeszárny halál-arcod, mint vékony viasz-ostya, vékony viasz-pénz, sárga szív-alakú viasz-lapocska, zsírral átitatott nagy liszt-ostya, Isten tepsijében sütött, amiben hígabb vízjelként Krisztus testfüggése, Krisztus vízjel-keresztje áttetsző fehéren a fényben!

  1. Fogyás ipswich qld
  2. Lehet-e Istent tudományosan definiálni? - Index Fórum
  3. Kerti sütés Cupcake egy csészében mikrohullámú sütő nélkül.
  4. Fogyás hős bejelentkezés
  5. Tzatziki fogyás
  6. Банк данных снова был в безопасности.

Összefogdosott lepkeszárny a te arcod, a te arcod vékony sárga viaszostya, vékony sárga faggyú-pénz, amelynek felülethúsában az ujjhegyek egymásra- épülő görbe bőrléceinek kapugyűrűi, bevésődve a léclenyomatok vályúsan, kiállva gyűrűsen a vékony viaszgerendák, mint a lepkeszárny erei. A léc-pajzsok, ujjléc-címercsókok, vályús és vonalas redőpecsétek! Összefogdosott kopasz lepkeszárny a te halál-előtti áttetsző borostyán-címer arcod Pityu, Pista, István, Simon István, ujjhegyekkel recésre-nyomkodott viaszostya-szív.

Mert nem lepkehálóval fogott meg az Isten, nem lepkehálóval merített ki a létből, gyönyörű ország-tavasz lepke, lobogó eres lánglevelecske, a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el és csipkékké összeállt lobogó könnyű atomszövevény, kis páfrányos-csápú imaszőnyeg, aranykehely-beszövésű oltárterítő, nem fanyeles, drótkeretes fehér selyemszita-kancsóval meritett ki az Isten téged a létből, mint gyerek a lepkét zöld réten, s a hosszú fehér selyemkancsót dagadtra fújja a szél, mint repülőtéri légzsákot, mint fehér lepkehálóval zöld réten fut a kisgyerek, a lepkehalász, a lepkefogó, a lepkevadász, s a fényben-tántorgó, libegő, billegő, lobogó, tovább-lobbanó zöld állati tölgyfalevél után csap fehér szitarács-kancsójával, hogy a kékből, a fényből, a sárgából, a fehérből a zöld lepkét halászva kimerítse.

A szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el lepkehálóval fogott meg az Isten, hogy a létből magának kimerítsen, s könnyében áztatva gombostűre merevítsen, hogy veled is gazdagabb legyen túlvilág-gyűjteménye, ahol arany-tűkre fűzve angyalok, emberek, sátánok száradoznak, sugárzó túlvilág-kristály embermadarak, fekete s barna alvilág-emberdenevérek!

Isten lepkehálója kikerült téged, a transzcendens üldözés, az egy-életnyi bolyhos, aranyporos, piheporzsindelyes gyertyától-elszakadt gyertyaláng-lobogás merítő és hódító háló-ragálya, hálóbörtöne, háló-vadászata! Hisz Isten lepkehálója te voltál, te voltál a lepke és a háló, te voltál a háló rabság-haszna, csillagzó szines állatvirág, kicsike, könnyű tétova tiszta láng biológiai halálanyagból, életnek is halál lepke-atomokból, lepke-ragacsból, lepke-viszonyokból, lobogó viasz-ostya arc, Isten gyerekujjaival összefogdosott kopaszra súrolt lepkeszárny.

Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, hogy önmagának gyorsabban segítsen! Kézzel, marokkal, ahogy mi gyerekkorunkban a citromlepkét, halálfejes lepkét, káposztalepkét, oltárterítő-lepkét, Krisztus-palást lepkét kézzel, marokkal sötétzöld ered nádlevélen, zöld halcsontváz fűkalászon, rózsán, liliomon, egyszerűbb virágon. Két ujjal két szárnyát összecsípve fogtuk, lepkedöglésig fogtuk, nyomogattuk, míg kopasz viasz-ostya sárgafehér bőrléces Simon István-arc lett a lepkeszárny, recés hártyatoll, szárnyér-redős hártya-balta, zsíros selyempapír-legyező.

a túlsúlyos fogyás meghatározása lefogy 8 hét vagy kevesebb

S mutatóujjunk, s hüvelykujjunk hegyén, a piros bőrlécpajzsok üregeiben, szüneteiben, vályúiban és hátvonalán, a lécgerinceken: aranyos szárnyzsindelypor, foszlott pehelypala-láng, aranypor, szikracsillám, csillagrúzs lepketűzből! Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, tántorgó könnyű tiszta kicsi fény, röpködő vigasz, törékeny csipkés csillag-edény, hogy halálfüzetébe téged préselve beleírjon. S ujjain léted aranypora, s ujjain arany-merengés.

A háztetőkön nedves fénytócsa-alkalom. A kert fekete magas-szárú fűzős női cipő-halom. Magas-szárú kitaposott öreg cipők, üres fekete fűzőscipők lábnélküli néma halmaza a föld, s az imbolygó, hömpölygő fényes levegő is magas-szárú fekete női fűzőscipőkkel teledobálva, ott úsznak billegve, libegve a szennyes habon, mint üres hordók, nehéz farönkök, fölfúvódott könnyű hólyag-dob állat-dögök a tajtékos kövér árvíz-folyamon, ott lebegnek forogva és állva, s hó után eső, esőre hó, és egyikse tudja mirevaló, s csúszik ferdén a szennyes ég, csúszik laposan tolongva a lila és hibbant súlyos szürkeség, könnyen mintha téli ásítás omolna hajnalfeketében gomolyogva forró gőzgubanccal.

Ez már a hiány homálya. Ez már az elszakadt mindenség nehéz fodrai közül kiökrendő hártyaszűk indulat. Ez már a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el habos hömpölygés világlét-magánya.

Ez már az utolsó halál a semmibe-fordított szőrös Isten-arccal.

Miért jelennek meg a fülek, és hogyan lehet megszabadulni tőlük?

Ez már az első találkozás a mangánnal, a rézzel, a magnéziummal, a vassal, az arannyal, a szénnel, a kárpittal, a kvarccal, a sziliciummal, a sóval, a jóddal, az elmosással, ránccal és redővel. Ez már az elemi részek összerobbanva boldog megnagyobbodása. Ez már a vér újraszülető tisztuló asszonyfolyása. Ez már az erő-repedezés a részeg homályon.

Magam vagyok.

Hogyan lehet eltávolítani a füleket a combon otthon

Ki látja titkomat? Ki tudja titkomat? Ki akar titkomba ámúlva belépni? Hisz sorsom, mint a ház ajtaja kinyitva, és sorsom titkába léphet ember, Isten, sorsom titkába léphet angyal, ördög, bemászhat oda tündér és a sárkány, bejöhet oda gyilkos és varázsló, Griffmadár páncél-bárd lépegetéssel, szakállas manó, hókupac-törpe, zölden, üvegpuhán ugrálva a csöpp levelibéka, nedves szem-rügyei fölött kis aranykoronával, a himbálva-úszó sárga tajték-kesztyű szellem, a kőszagú sastestű-oroszlán, valamennyi vértanú, áldozat.

Minden titok sorsomba beléphet. Minden titok, halál és jelenség. Minden állapot, küldés és a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el, minden erő, indulat, ellenség, minden képzett képzelet, valóság, minden anyag és jelenvalóság halandószép titkomba beléphet, halhatatlan titkomba beléphet, nyitott-ajtajú titok-házamba, sors-házamba beléphetsz sors-vándor, titok-házamba titok-őgyelgő, udvaromon ácsorgó üdvösség, kerítésen átleső hűvösség, rejtelem, bűn, átok, sokasodó, szapora szervesség, egyszeri tény, csoda, csoda-váró, hisz az ajtót be sohase zártam, s odabent az asztalnál egy ember, hímzett fehér asztalterítőre könyökölve ül, két kezében arca, égő gyertya előtte, nyitott könyv.

S körülötte ülnek a halottak. Ülnek, állnak, feküsznek a földön, levegőben, lógnak kis kötélen, s csak a férfi látja vérző testük, ahogy sírnak, ahogy bevizelnek, ahogy fintorognak, integetnek, kréta-bajszuk hegyesre pödörve. Titkomat ki látja?

Titkomat ki tudja? Én a nyitott ajtó. Magam vagyok, én, a gyertyafény-ház.

A nadrágok jelenléte nem mindig társul a teljes testtömeggel. Vannak olyan sima és rugalmas bőrű, soványak, amelyeknek combja és feneke hasonlít egy narancsbőrre, kifejezett fülekkel és egyéb hiányosságokkal. Hogyan lehet eltávolítani a füleket a combon otthon A kozmetikai hiba kiküszöbölése érdekében komplex módon kell cselekednie. Készüljön fel a lassú eredményekre. A probléma kezelésének leghatékonyabb módszerei a következők: Megfelelő táplálkozás.

S körülöttem körben a halottak: fénylenek, mint a zöldhit Karácsony! A szégyen szikrafény-tömbolvadása átszűrődik a változatháló-mindenségrácson. Asszony: add emlőd, kezed, add mézes páratűz-vágyadat, merengő ujjaimnak rózsa-barlangodnak kemény címerrostját, hűséged és hited arany-olvasztó tégelyekből csurgasd szívverésemre, Jézus-szív pupillámba, hisz a kettő nem lehet egy-árva, s kiket a testünk közösen teremtett: ragyogva rajong húsunkon a gyermek, ásítva csimpaszkodva.

A tízmilliárd éves szív

S úgy élünk mi a sziget-szilárdan szikrázó idő ketyegés-áradatában, mint más csillagra menekűlt Föld-lakók, nézzük a rozsdás űrhajót, az ide-menekítő idő gépszerkezetét, s ott a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el túl a fénylő égitest-habon az elégett, rothadó fekete golyót, emberiségünk földjét, ahogy bekormozottan és roncsoltan forog, mint megégett darázs fény-fújta lukas levegőben. Az ünnep elmúlt, a szégyen szégyen maradt, s rejtelem maradt a rejtelem. Már nem vár levelet a jézusi posta, a gyermekszív kifosztva, mint a mámor és a gyermekszív lefosztva, mint a karácsonyfa, s a gyermekhitben szálasan, szakadozva ellohadt a sejtelem-fátyolhíd angyaltudat.

Kihamvadt, szétfoszlott, elrohadt a sejtelembimbó-angyaltudat, a sejtelemzászló-angyaltudat, a sejtelemfénytömeg angyaltudat, a sejtelem-csontváz angyaltudat, a sejtelemrácsozat angyaltudat, a sejtelem-hálóhíd angyaltudat.

A sejtelem-szivárvány angyaltudat, mely, mint a légy kristálydülledt bársony-szemének szivárványszalag-hídja a látás-ikrába szőve, a látáskelyhek domború állatüvegéből fénytörés-pánttal szineződve a gyermekpupillától a csillagig ér, szárnyasan, hártyásan, fehér muszlinfátyol szitarács könnyű angyalhíd-testtel a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el angyal-tejútként a naprendszerünkhöz legközelebb található csillagig, a Proxima Centauri tűszúrás sárga fényhegyéig.

Elrohadt a sejtelemangyal-fátyoltudat, amely a gyermekszívtől a csillagokig nőtt, a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el gigászi fehér liliom, mint forró és boldog hótorony, kocsonyásra rohadt, mint fagyott fehér virág, olvadó boldog kásás hóvilág, nincs tolla, foszladéka, csontja, rostja, az űrbeli ünnepi menyasszonyi fátyol, a várakozás csöndből-szőtt végtelen tündérruhája, a mese-hit fehér fátyolköpenye, amely, mint a Tejút szikrázva és lobogva bolyongva terűlt szét a mindenség szemtest-anyagának derengő hideg csarnokvizében.

S a gyermek azzal játszik, ami ittmaradt, a gyermek azzal játszik, ami az angyalfoszlás halál-semmijéből megmaradt: tündér-rege könyvvel, óriás barna hajasbabával, füzettel, golyóstollal, szines ceruzával, hüvelykujját-szopó hatalmas barna Moncsicsi-embermajommal, minden játékkal és minden játék-alkalommal, s kis szivében nem hever a valóság-vereség kiégett páncél-tartománya, kis szivében nincsen elszakított zászló, megszállótól megtaposott zászló, zsírégető csavar hever a vérben behavazott kanca, páncél- ruhás mén véres hólatyakban, nincs hernyótalp-gyúrta hóredő-szalag föld, kis szivében nincsen halott és haldokló.

Nincs az behavazva.

Jaj, nem hallani mit mondanak, mit ordítanak, mit kiabálnak, üvöltésük, jajgatásuk ide nem ér, mert a szél, a szél, a szél, a szél nagy fénylő fehér üvegtömbjei, rángó, lihegő, forogva szétmálló és süvöltve torony-oszloppá tarajló, fényes szilánk-kévékként széthullva robajló iszonyú iszap-tömegei temetik húsukba a lény-hangokat, ember-harangokat, a kiáltás- zászlók fehér csóvái, mint jégbe-fagyott halak arany pikkely-szitákkal domborúan ragyognak, s a száz és ezer és millió halottan-világító emberszem a szél átlátszó dübörgő csöndhalmaz üveglávájába fagyva, mint ős-szitakötőszem dupla, domború dülledt ponthalmaz-kéreg-gömbje ősidő-ásványüvegben. Mint a kristálymély néma szivében, a kristálymögötti messzi mélyben a boldog embervolt uszályról-integetők! S csúszik a múlt felé, az elmúlhatatlan öntudat felé a lassú lomha sárga vízben, a híg sorsfolyam-csúszásnehézben az emberszivekkel kúposan árván megrakott fekete uszályhajó, s a szél fehér dunyháiban, a fehérparázs embervarázs szélben, a szél-mögötti világ-súlya világ-messzi térben az elmúlás-kalappal integetők, a köd-ásvány kezekkel integetők, a bedagadt-gégével kiáltozók, lilára lazúlva és lilára szorúlva, mintha kivágott emberszivet nyeltek le volna, s a véres emberszív torkukba dagad.

Szivében csak béke és gyermek-irigység. Csak mi vagyunk a halálra ragasztva! Kérges, emberfényes és emberférges gömbköpenyére szív a közönyös Földgolyó-test, az együgyü tiszta Mágnes, s szívünkkel így vagyunk halálra ítélve, te is, meg én is, meg minden, mi földünkön öntudatlan halandó, meg az egész tudatos, balga, tétova mennyiség: az emberiség!

Az embernek mások a képességei, de az állat sem csak akkor öl, ha éppen enni akar.

Így vagyunk mi! És jaj, Proxima Centauri, te naprendszerünkhöz legközelebb a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el csillag, te is 40 billiárd kilométer messze vagy innen, 4,3 fényév messzire, első picike sziget, első közbeeső ablak!

Isten a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el sejtjébe vagyunk bezárva?

egyszerű tippek a hasi zsír eltávolítására fogyás visszavonulás Auckland

Baruch de Spinoza gondolatába? A halálhoz lakatolva, mi halál-rabok? Így fogunk a halállal halálba-vakulni? Vagy önmagából egyszer ki fog szabadulni az árva, mégse-vereség halálba-beosztott emberiség?

fogyni cushing után veszít-e zsírból, ha vizel

Kilök egyszer a fény sugárnyomása minket, a fény-nyomás röpítő gigász- ereje Isten szív-terének mérhetetlen távoli tartománya lét-idejébe, vagy legalább képzeletünket és hitünket, hogy ne tudjuk ennyire, halálra-ítéltek, hogy halálra-ítéltek vagyunk.

Egy sugárnyomással hajtott űrhajó, egy fény-szél fújta űrhajó átröpíti tán valósághitünket e bolygó-tartományon, a szűk halálon, a pihekönnyű űrháló, az 1 kilométer átmérőjű űrszonda, amely a hajszálnál is vékonyabb drótháló, melynek teljes tömege mindössze 20 gramm. S a hatszögletes mintázatban szőtt űrháló minden csomópontjában egy-egy mikroszámítógép lenne, s így ez a hajszálnál vékonyabb űrháló, ez a pehelysúlyú szonda gigászi méretű és teljesítményű számítógép lenne, iszonyat-gyorsulású, s a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el fújnák a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el hatalmas teljesítményű mikrohullámú sugárforrás összegyűjtött fotonjai, mint tollpelyhet a szél, mint feszes vitorlát a szél, s úgy fújná a mézer, a mikrohullámokat létrehozó lézer, ahogy Isten fúj egy csillagot, hogy a végtelen hideg feketébe fényesedjen.

S a sugár fókuszáló gépe a Fresnel-lencse, a Fresnel-féle zónalemez lenne, amely mintegy 50 kilométer átmérőjű lenne, hajszálvékony fólialemezek körkörös gyűrűje, s abban üres részek körkörös gyűrűje, mintegy a semmi belenyomva, s mindez az 50 kilométer átmérőjű fókusz-szerkezet a Naprendszer külső részén állva lebegne, távol a bolygók, kisbolygók, üstökösök zavar-ügyétől, valahol a Mars és a Jupiter között!

Szivem a Földről most az űrbe költözött. Ó, gigászi űrháló 10 billió áramköre, te 60 kilométeres sebességgel száguldó űrszonda, gigászi pehelytoll fémből, aki átfolynál a Proxima Centauri föltételezett bolygórendszerén, s meglátnád, amit sohase láthatok én, űrháló-dróthuzalaiddal, értelmes áramköreiddel, mint egy óriás mesterséges szem fényérzékelő idegsejtjei a célbavett csillag mikrohullámú jeleit s azt képpé bontva elküldenéd a Földre, te űrháló-antenna, lebegő reménysziget, legszebb emberi képzelet költészet-adománya, s ti körkörös fázistoló hártyák, fényhullám-interferenciák erősítői!

Képzeletem most kifele szállva úgy kapaszkodik a tudomány-látomásba, mint anyja nyakába éjszaka a gyermek, aki fölébred a sötétben, s azt hiszi egyedűl van, hiába szuszog mellette a másik, a kicsinyke nővér, de nincs ott az anyja, hisz a szerelemért magára hagyta, s anyja után fut sírva a sötétben, s a szülői ágyba mászik, anyja forró emlői alá.

Csak a halál!

magnólia fogyás fogyni zselé

Röpűl űrháló-sejtelem-rácsom befelé a végtelen halálig. Röpűl a sejtelemháló-végtelenségszonda végtelenemben végtelenűl befelé és köröttem, fölöttem és alattam fénypontok, fényszigetek, szines óriás gázgömbök, izzás-golyók, röpülök befelé, mint éjszakai lepke.

S csipkés csápom szagló-gödrei, a szagló-molekula fülek bizsergés-kagylóiban a mindenség széthulló, szétzizegő fénye illat-kalászokként rezeg, s kiálló lepkeszemem többezer kristálypontjában dülledten ragyogva ég a végtelen halhatatlan halál-mennyiség, s istentelen lézerszél taszít tollpiheként végtelened szívterei mélység-erejébe asszonyi hűség és asszonyi egyszerűség, hisz benned sűllyedve és lobogva átúszik sejtelemháló-szerkezetem a halálon.

Benned a győzelem titkát is megtalálom. Hisz az a kegyelem: az út-végtelen. A szerelem ezért embernek-való! Míg ott kint a téli áldott veszteségben: hó után eső, esőre hó, jár a tél-óra higanymutatója, jár a tél-óra könnyű hószál-mutatója: hó után eső, esőre hó, hó az esőre, eső a hóra, s egyikse tudja: mirevaló? S a hó fölötti kemény téli telehold nehéz fényhúsában ázva merednek a fák a fehér árny-sugárra, derengve szűköl a szűk fehér rühesség, mint tubusból kinyomott sárga festék rücskös holdnapfény a havas faágakon, a téli telehold a hóizzás-fényhaszon, a havas háztetők fénylő sárgával bekenve, mintha ágaskodó gyík-csoport lenne folyékony arannyal bekenve, s lehajlik, mint fehér toll-legyező kupola a havas faág a havas föld felé, fehér növényi toll-hamvadása most nem az emberé, lehajlik fehéren a görnyedt lét-alkalom, amit a semmi a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el nyom, s szálkásra, görbére hasít a szilárdan moccanatlanúl rázuhanó aranyhalom.

A fénysemmi halmaz-arany, aminek fény-minden világűr-súlya van.

Gyakorlatok egy faragott test elérésére

Némán, behavazottan alszik a madár a havas faágak közt, a hókehely bokorban, havas szemhéja mozog merev szemgolyóin, szőrös szemhéjjal hunyorog, mint behavazott csillag, forró szárnyhónaljában a tollpihék forró szilánkpelyhei között csőrös feje, mint anyaméhben a magzat alszik önmagába temetve, fényes farokesernyőjén szikrázó csillagfátyol-vászonablak, mágneses holdéji verőfény.

A madár csöpp szivében lehalkítva ragyog az atomtűz, félig fölhúzva az atom-máglya-tokban a pontos grafit-rudak, halkra csitítva a nukleáris bomlás égés-üteme, szerkezet-hőzátony a termonukleáris hiszékeny szupernóva-hőben, higgadt a madárhő-égés a madárszív-időben, a mindenség csöpp szerves anyagában, apró titkos anyag-szervében. A madár: az egyik Éden, a sárga téli telehold a másik, a hó a harmadik.

Az én szivem nincs tüzében lefosztva. Az én szivem nincs téllel lefokozva. Az én szivem nincs hőráccsal megosztva, hűtő-oszlopok égést-fékező dugattyú-fürtjével boldog szívhő-ragályom nem osztozik. Égek grafit-fék hőt-közömbösítő rúd-kévéje nélkül, elmúlás-hajnalig. Az én szivemet nem csitítja hőgát, semmiféle anyag, anyag-korlát, az én szivem nem gubbaszt téli ágon, havas ágon holdban kuporogva, havas ágon és behavazottan, mintha éppen hóra tojást tojna, tojás-csöndet, fagy-tojást a hóra, hűtött testéből párásan kifújva nagy fényhólyagot, csönd-buborékot.

Kint a tél. És idebent az ünnep. Ünnep van.

elveszítheti a hasi zsírt 50 felett fogyni csak hiittel

Hát ünnepelek. Csillag-tüzemmel rádlehelek nyolcvan-éves anyám: Andresz Borbála. Vak, vacogó kis csontvázadra fújom én a halál-oldó lángot, csontvázad vékony, finom, ráncos, kék ér-páfrány-földrészes, májfoltos, hipermangán-lencsés húsköpenyére fújom én a a szuperhalmazok több zsírt égetnek-e el lángot, ez a halandóság halála, ez a megmaradás hajszálcsövessége, ez az önző iszonyat gyönyörűvad vére.

Szerelmes lángom madártollal növi be asszony-magányod, szerelmes táncom a te ünnep-palástod te kicsinyke édes, Mama, nyolcvan éves, özvegység lánya, léthűség könnyű kis embertartománya, a hazugság hiánya, halál ellen-árnya: Andresz Borbála! Az én szivem nem gubbaszt havas ágon, mint havas madár holdban dideregve, az én szivem már győzött a halálon, akkor is ha holnap meghalok.

Az én szivemben nincsen téli álom, benne nem a holdas téli éjszaka világít, az én szivemben nincs a holdas téli éjnek fagyott csillag-sikolyokkal teleszurkált gyémánt űr-szaga. Ünnepem vagy sárga holddal- könnycsepp ötmilliárd-éves földi tél-éjszaka.

Szól a magnetofon-zene: Johann Strauß téli valcere, An der schönen blauen Donau, Wiener Blut, Geschichten aus dem Wienerwald, Rosen aus dem Süden, s hátadon karom, kezemben kezed, vállamon karod, s úgy forgunk vakon, lassan keringve, mint lassú-lángú páros lassú égitestek, s merev szemüveged, mint egy szitakötő kiálló gyémánt-küldetés szeme, te szédülsz és én majdnem belehalok, így táncolhatnak a halottak a túlvilági bálon, s vállam alatt a viaszmárvány zsúfolt kicsi arc!